A Zelna nemcsak egy borászat, hanem szemlélet is. Fontos számunkra, hogy amit a Balaton-felvidéken építünk, az értéket képviseljen – a borainkban, a közösségben és a tájban is, amelyben dolgozunk.
Barna a Rizling Generáció elnökeként a környékbeli fiatal borászokkal azon dolgozik, hogy az olaszrizling újra elfoglalja méltó helyét a minőségi magyar borok között. Az egyesület célja a Balatonfüred–csopaki borvidék értékeinek megőrzése, a helyi borok ismertségének növelése és a tájhoz kapcsolódó borkultúra erősítése.
A szakmai munka mellett Barna kezdeményezésére indult el a Dűlőtábla projekt, amely a borvidék egységes arculatát és kommunikációját segíti elő. A dűlőtáblák egyszerre edukálnak és inspirálnak: bemutatják a borvidék dűlőinek karakterét, miközben a túrázók és borturisták számára is új élményt kínálnak.
Munkánkat nemzetközi elismerések is kísérik:
– 2022-ben a Zelna Balaton Olaszrizling 2021 platinaérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on – elsőként magyar olaszrizlingként.
– 2025-ben a Peregrina aranyérmet szerzett ugyanitt, az első balatoni vörösként.
Ugyanebben az évben a „Füred” bor bekerült a nemzeti földrajzi árujelzők közé, ami a helyi összefogás és minőség szimbóluma – és amelyhez Barna aktív szakmai munkája is hozzájárult.
Számunkra a bor nem csupán termék, hanem egy történet arról, hogyan lehet felelősen, közösségben és hitelesen jelen lenni a Balaton-felvidéken.